Újabb európai darabok kerülnek fel a blogba, most éppen Ausztria, Bulgária és Macedónia nyakbavalói. A gyűjtemény eddig igen csak szerény, de majd alakul ez a rész is mint bármelyik másik.
A sógoroktól mindössze négy sál van birtokomban, igaz ezen darabok már elég régen kerültek hozzám, így ez a rész már nem frissült egy ideje. Nagyon nincs is mit írni róluk, persze a Rapid - Fradi barátság már kiállta az idő próbáját hiszen ez a sál nem ma került legyártásra, ellenben a Swarovski Tirol már régen más néven szerepel az osztrák bajnokságban.
Bulgáriából sem érkeztek eddig ezrével hozzám a sálak, sokáig csak egy CSKA sál volt a birtokomban, majd megkaptuk a Levskit a Bajnokok Ligájában így mindjárt lett két CSKA és egy Levski sálam, majd rá egy évre a Litex Lovecs esett bele a Loki hálójába, így meglett a negyedik bolgár darabom, de ennyi és semmi több az eddigi "gyűjtögetés" eredménye.
A macedón sálakat is a DVSC szkopjei vendég játékának köszönhetem, habár a Rabotnicki kosársálat már korábban kaptam. A válogatott sálakat a meccs előtt sikerült beszereznem a stadion melletti árustól, hiszen nekem volt annyi szerencsém, hogy meg tudtam lógni az aznapi karantén alól. A Vardar sálat meg meccsen cseréltem egy fotóssal, már benn a stadionban, ezzel meg is van a négy macedón relikvia rövid története. Egyenlőre ennyi, de a történet mindig folytatódik ........
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése