A második fordulóban újabb 5
golfpálya következik. Három a fővárosból Londonból, kettő pedig a London
melletti Denhamból. Ez utóbbi település ad otthont a megyei golfközpontnak,
amelyet így egyszerűen Buckinghamshire Golf Course név alatt tartanak nyilván.
Szerencsére nem volt gond a pálya megörökítésével, hiszen mindenhol nyitva
voltak a kapuk, jószerivel mindenki arra ment a klubon belül amerre akart és
ehhez nem kellett még golfütőket sem cipelni magaddal, elég volt egy kutya a
pórázon vagy egy flaska a kézben. A falu másik pályája a település nevével
megegyező Denham Golf Course, amely egy fokkal zártabb volt a nagytestvérnél,
de azért aki akart ide is bemehetett szabadon. Én nem akartam és megelégedtem a
külső képek készítésével. Innen Londonba vezet az utam, ahol elsőnek a Metro
Golf Centre kerül fel a blogra Barnetből. Itt kétszer is jártam, hisz a
szomszédban található a Barnet Copthall Stadion amelyet 2012-ben látogattam meg
először, majd ebből lett az Allianz Park, így 2018-ban is visszatértem fotózni.
Ennek köszönhetően a golfpályáról is két sorozat készült, pontosabban csak egy,
mert az első viziten nem szenteltem sok figyelmet ennek a szegmensnek és csak a
bejáratot kaptam lencsevégre. Ealingben a hasonló néven szereplő golfpályát egy
vasárnap hajnalban örökítettem meg, amikor rajtam és egy csomó szemétkosárban
turkáló mókuson kívül csak a pályagondnokai voltak ébren. Ennek megfelelően
sikerült remek képeket készítenem, amelyeken vagy egy füvet nyíró kistraktor,
vagy egy szökdécselő mókus található. Innen nem messze a Perivale Park Golf
Course pályája is szabadon megközelíthető és itt már jártam hat évvel korábban,
de komolyabb változást nem vettem észre, így egyszerűen csak felkerül az új
sorozat a képcsarnokba.
Denham - Buckinghamshire Golf Course:
Denham - Denham Golf Course:
London - Metro Golf Centre:
London - Ealing Golf Course:
London - Perivale Park Golf Course:
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése