Az elmúlt 12 esztendőt
megvizsgálva és áttekintve kiderült, hogy rengeteg szimpla focipályával vagyok
adós a nagyközönségnek, amelyet a vizitjeim alkalmával láttam és
megörökítettem. Ezek többnyire kisebb jelentőségű futball mezők vagy a
stadionok melletti edzőterek, de számomra ugyanolyan jelentőséggel bírnak mint
egy-egy komolyabb, híresebb társuk. A mostani mini sorozat különlegessége, hogy
olyan helyszínek kerülnek fel, ahol duplán találhatók ezek a szimpla
játékterek.
Íme az első rész.
A Short Lane Ashfordon
(Surreyben) nem esik messze a Heathrow nemzetközi repülőtértől, így a
sporttelep mellett a percenként felemelkedő és leszálló monstrumokat is kiválóan
meg lehet figyelni. Az itteni sporttelepen nem a focié a főszerep, itt a
krikett és a gyephoki uralkodik, de azért egy-egy falat egy-egy oldalon le van
csippentve egy-egy labdarúgó pályának. Igaz a kapuk ideiglenesek, akár csak a
felfestés, de azért be van, pontosabban 2013-ban még be volt jegyezve ez a két
pálya a nagy almanachba.
Berkhamstedben több szimpla
sporttelep is található, ebből az egyik a Velvet Lawn Recreation Ground ahol
két, kapukkal ellátott és egy kisebb öltözőépülettel bíró labdarúgópálya az úr.
Igaz vasárnapi sörmeccseken kívül nincs más gazdája a területnek, de az
állandóságot jelző fix kapuk miatt mindenféleképpen érdemes egy görbe kanyart
erre tenni a téma szerelmeseinek.
Cirencesterben a Coronium stadion
mögött egy hatalmas füves terület található, ahol több kisebb utánpótláspálya
mellett fel szoktak festeni két nagypályát is, így az első és a tartalék
csapatnak is van hol melegíteni, edzeni és olykor játszani.
Eastleightben a Wellington Sports
Ground hatalmas sporttelepén a labdarúgás csak mint mellékszereplő van jelen a
rögbi és a krikett után, így a két nagypálya a sporttelep két legeldugottabb
pontján van kialakítva, mondhatni észre sem lehet őket venni.
Portsmouth belvárosában, a
Burnaby Roadon is van egy nagy komplexum, amely az US Portsmouth
sportegyesületének központja több kisebb stadionnal, kisebb-nagyobb pályákkal,
sportcsarnokkal. Katonai szervezettről lévén szó a terület szépen körbe van
kapva kerítésekkel és belépni csak külön engedéllyel lehet a megfelelő áteresztő
pontokon. Szerencsére kívülről azért lehet képeket készíteni, mondjuk ez nem
nagyon szokott tetszeni a kerítés mellett bandukoló őrszemélyzetnek, de azért
megoldható, ha ügyes az ember.
Ashford (Surrey) - Short Lane (Ashford SC FC) - 2013
Berkhamsted - Velvet Lawn Recreation Ground - 2016
Cirencester - Coronium Stadion (Cirencester Town FC) - 2015
Eastleight - Wellington Sports Ground - 2018
Portsmouth - Burnaby Road (US Portsmouth FC) - 2009
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése