A lábtenisz sok helyen igen népszerű, de olyan szinten űzni, mint Spanyolországban
én még sehol máshol nem láttam. Elsőre fel sem tűnt, hogy milyen pályák is
akadtak lencsevégre, csak később realizálódott, hogy ezek a kispályák bizony a
lábtengó szerelmeseinek voltak kiépítve egy-egy sporttelepen. Most Menorca
szigetének "futnet" pályái következnek.
A Beleár Szigetek eme gyöngyszemén szinte nincs olyan labdarúgó egyesület,
amelynek sporttelepén ne lett volna megtalálható legalább egy lábtenisz pálya.
Az egykori főváros (Ciutadella de Menorca) Municipal Sami stadionjánál mindjárt
volt kettő is. Igaz a magas falak kevés belátást engedélyeztek, de ott voltak,
ezt biztosan állíthatom. Es Castell-ben sem jártam jobban. A stadion lelátója
mögött volt kialakítva a két pálya, de idő híján nem tudtam jól bejárni a
sporttelepet, így csak egy távoli képpel gazdagíthattam az archívumomat. Es
Marcadalban, a Sant Marti stadionjánál már több szerencsével jártam, ott épp
szembe jött a két kicsi, így a felvételek egyenesen adják vissza, mit is jelent
konkrétan egy futnet pálya. Ferreries-ben ismét a kőfalakkal volt probléma. Túl
magasnak bizonyultak ugyanis ahhoz, hogy belátást engedélyezzenek a Sant
Barrtomeu két lábtenisz pályájához. A Municipal Sant Lluis sporttelepén nem a
kőfalak, hanem a kései érkezésem nehezítette a pályák megtalálását. Nem is sikerült
úgy, ahogy szerettem volna, így be kellet érnem a stadion külső részének fényképezésével,
benne a két kis pályával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése