Nem vagyok nagy vizes sportrajongó, így a vizes sportegyesületek klubházait
se nagyon látogatom, ami persze nem jelenti azt, hogy ne futnék bele itt-ott
egy-egy evezős, kajak-kenus vagy épp vitorlás klubba. Angliában mindez
halmozottan igaz, hisz az evezésnek itt óriási hagyományai vannak, így ha folyóparton,
tengerparton, vagy ritkább esetben tóparton sétál az ember, akkor nincs olyan
település, ahol ne lenne legalább egy vizes sportegyesület.
Henley-on-Thames eleve híres a regattájáról, így nem csoda, ha az egész
város tele van evezős klubokkal, melyek közül a legtöbb igen nívós és elit, még
angol viszonylatban is. Most három olyan klub következik, amelyből kettővel még
2008-ban találkoztam, de felfedezni nem igen tudtam őket, lévén akkor még nem
nagyon foglalkoztam ezen egyesületekkel és klubházaikkal. A Leander Club,
Phyllis Court voltak ezek, mellettük 2017-ben a The Bouthose (Henley Rowing
Club) a Wargrave Roadon volt. A képeket a folyóparti sétám során készítettem és
csak később vettem észre, hogy itt bizony evezős klubházak is voltak.
Marlowban is sok vizes sportklub található. A most felkerülők közül az egyik
a belvárostól messzebb, de még elérhető közelségben volt. Ez a Longbridge
Activity Centre volt, ahol eddig csak egyszer fordultam meg, akkor is a
túlparton. A felvételeket is innen
készítettem, még 2018-ban. A másik klub szinte a belvárosban volt, az ottani
Lánchíd tövébe. Ez a Marlow RC klubháza
volt, ahol már számtalanszor jártam korábban.
Henley-on-Thames / The Leander Club (2008) - Leander RC
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése