Kép: Derencsényi István
2019. május 2., csütörtök
DVSC - Győr
Az ETO a vidéki magyar foci
fellegvárának számított, köszönhetően a Verebes érában elért eredményeinek,
amely kiemelte őket a Budapest centrikus magyar focivalóságból. A többi vidéki
alakulatnak még megközelítenie sem nagyon sikerült azt az eredményt amit a Rába
ETO elért a bajnoki címekkel és kupagyőzelmekkel a kilencvenes évekig. Más
megyékbe csak éppen csordogált egy-egy ezüst vagy bronz a tabellán vagy egy
esetleges kupagyőzelem, de akkoriban az is eredménynek számított, hogy ki
végzett a legjobb helyen a fővárosi alakulatok mögött. Ehhez a győri
eredményességhez egy stadion is párosult, amely fiatalkorom egyik meghatározó
helyszíne lett. Az ETO nagyszerűsége magával ragadta a győri focit, így több
NB-s szintű csapat és kisebb stadion is fennmaradt az új generációnak is elég
csak a DAC, Nádorváros, Ménfőcsanak, Gyirmót négyesre gondolni. A csapatok
közül ugyan csak a Gyirmóttal találkozott a Loki, amikor 2016-ban az elő
osztályú bajnokságban szerepeltek, így az Alcufer Stadion is felkerült a
hivatalos listámra, habár kép nem készült, ami nagy szívfájdalom, de majd
pótolom, ha lesz rá lehetőségem. A másik a DAC stadionja, a Nádorvárosi
Stadion, amely azért szerepelhet itt, mert 2006-ban, az ETO Park építésekor itt
lépett fel az ETO pár meccsen, és ebbe pont beleesett a Loki elleni bajnoki is.
Sajnos erre a meccsre sem jutottam el, így a képeket Derinek köszönhetem.
hancsi78
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése