2014-ben vetődtem a Kingsmeadow Stadion felé, mely vetődés oly tudatos
volt mint amikor egy kapus a bűntetőt próbálja hárítani. Nem titkolt célom
ugyanis, hogy London minden jelentősebb stadionját és csapatát felkutassam
angliai létem alatt, így a Kingston-upon-Thames kerületében található
létesítmény sem maradhatott ki a sorból. Ráadásul több ok is hajtott. Elsőnek
is a Kingstonian FC, aztán az akkor éppen itt játszó AFC Wimbledon csapata,
valamint a szomszédban van egy atlétikai stadion, amivel 2in1 hatása volt az
ekkor The Cherry Red Records nevezetű létesítményem. Sajnos nem érkeztem a
legjobb időben, így mondhatni majdnem minden zárva volt, kivéve a parkolót és
egy kiskaput, így ha nem is minden igényt kielégítő, de aránylag jó képekkel
vértezhettem fel a blogot. Mint később kiderült, még épp időben érkeztem ahhoz,
hogy láthassam a stadiont ebben a formában és ebben a társbérletben, lévén
2016-ban a Chelsea FC megvette az egész "kócerájt" a női csapata
számára, így a Kingstonian FC 2017-ben otthon nélkül maradt és egy kis
leaterhead-i kitérő után jelenleg a Corinthian Casuals FC stadionjában húzzák
meg magukat. Az AFC Wimbledon-nak is mennie kellett, de nekik szerencsére
elkészült az új stadionjuk az egykori Wimbledon Greyhound helyén Mertonban, így
a Crazy Gang hosszú évek után 2020-ban végre hazatérhetett.
2021. november 26., péntek
Kingsmeadow
London - Kingsmeadow Stadion
2014
(Kingstonian FC / AFC Wimbledon)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése