Ismét három sporttelep 3-3 füves kispályája következik a közelmúltból.
Wooburn Green-ben elég sokat jártam pár évvel ezelőtt, így a két falu
(Wooburn Geen és Bourne End) között lévő parkban sok-sok felvételt készítettem.
Ennek megfelelően 2016-ból és 2018-ból is van bejegyzés, hisz mindkétszer
jártam a Wooburn Parkban sétálni egy picit és mellette nem hagyhattam ki a
sporttelep újra fotózását sem.
Oxfordban is megfordultam már párszor, de a River Sports and Social Club
Gorund-ra a Roman Way-en ellenben csak egyszer vetett a sors és akkor is csak
futtában készítettem tucatnyi felvételt a hatalmas zöld terület egész jól
elszeparált játéktereiről, amelyekből a kis füveseket csak ideiglenesen
használják.
Rottherfield Pepperd-ben is hasonló volt a helyzet, eleddig mindössze
egyszer jártam a településen, akkor is csak a Recreation Ground-ot, a Rotherfield
United FC egyik otthonát néztem meg, ahol a nagypálya mellett három kisebb
füves pálya is ki volt mérve, lévén a grundot inkább az utánpótlás csapat
használta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése