A Kelet Európában
"meglátogatott" helyszínek második fordulójában visszaszaladunk az
időben, hisz három olyan csarnok következik, ahol az időszámításom kezdetén
vizitált a DVSC női kézilabda csapata, és sajnos képanyag híján, csak a
létesítményeket tudom felsorolni. 1995-ben a török Kizilay Ankara
csapata jutott a debreceni lányoknak osztályrészül és a távoli helyszínre nem
jutottak el piros-fehér drukkerek, így a Sport Hall Kizilay Ankara
bizony megörökítetlen maradt ebből az időből. A BVUFK Bravny Sports Hall
is ugyanígy járt, azaz Kijevbe nem érkezett más csak a csapat 1994-ben, így
jobb híján csak a csarnokot tudom megemlíteni, ahol a meccset játszották. Sajnos
kép nem került elő azóta sem a mérkőzésről az ismeretségi körömben. Nitra is egy közelebbi helyszín,
de ennek ellenére nem érkeztek szurkolók 1996-ban a Plastika elleni meccsre,
így a Metska Hala Nitra csarnoka megörökítetlen maradt, pedig milyen jól
jönnének most ezek a felvételek egy magamfajta gyűjtőnek. Sebaj, nem kesergünk, megyünk
előre és nem adjuk fel, hiszen bármikor érheti szerencse az embert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése