Akkor, ha már belevágtam, szóljon
ez a hónap a DVSC kézilabdázás idegenbeli helyszíneiről. A lengyelországi
"kalandok" után tovább utazunk a vad keletre, más országokba, nem
olyan baráti helyszínekre. Csehországban nem volt gond,
Olomauc (Olmütz, vagy legyen Alamóc) egy gyönyörű szép város, amolyan Prága
kicsiben, barátságos helyiekkel, kevés kézilabda szurkolóval. A helyi
Sporthalle adott otthont a DVSC elleni nemzetközi meccsnek 2009-ben, ahol
egyértelműen a vendégek voltak az esélyesebbek, és ezt be is bizonyították a
meccsen. A csarnokban nem volt nagy zsúfoltság, a Firenzéből hazafelé tartó
Lokisták egy része (a másik épp a győri vendégszektorba tartott) tért be a
csajoknak szurkolni, és a hazaiak csendes nézelődése mellett az ő hangjuk
dominált, a kicsit idejétmúlt lelátókon. Podgoricában már más volt a
helyzet, ott ugyanis aktív tábor biztatja a Budacnost csapatát a Moraca
sportcsarnokban, amely így az egyik legfélelmetesebb helyszín Európában. Ez
persze nem szegte kedvét egy kisbusznyi debreceni drukkernek, akik a helyszínen
tekintették meg a találkozott erős rendőri felügyelet mellett, ugyanis a
montenegrói drukkerek nem voltak épp barátkozós formában. A csarnok európai
szintű volt, a hangulat pedig, amit a hazai drukkerek teremtettek átlag
feletti. Több ilyen párosítás kellene a nemzetközi színtéren is. A képekért köszönet Derinek és az
Ultras Debrecen tagjainak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése