Második körben az Egyetemi
Sporttelep Műfüves Sportpályája volt az első állomás, ahol teljes felújításon
esett át nem csak ez a pálya, de a sporttelep szinte minden szeglete. Ennek
függvényében nem csak a játékteret, hanem a stadion és a pálya közötti
hosszanti lelátót úgy újították fel, hogy egy kétsoros lelátórész a műfüves
pályára néz, megnövelve ezzel a befogadóképességet.
A Budai Ézsaiás utcán nem sok
változás állt be az elmúlt években, de ez nem akadályoz meg abban, hogy szinte
minden évben arra forduljak és csináljak pár felvételt a változatlan
körülményekről, így tettem 2016-ban is.
A Honvéd Sporttelepen viszont nem
sűrűn fordulok meg, lévén a katonák nem szívesen veszik, ha idegenek
fényképezővel a kézben sétálgatnak arrafelé.. Ez persze nem akadályoz meg
benne, hogy néha arra ne forduljak, de résen kell lenni, mert a marcona
biztonsági őrök hamar előállítják az embert egy kis eszmecserére.
Debrecen- Egyetemi Sporttelep Műfüves Sportpálya:
Debrecen - Budai Ézsaiás utcai Sportpálya:
Debrecen - Honvéd Sporttelep Sportpálya:
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése