Folkestone-ba a legtöbben csak azért érkeznek, mert ott van az Eurotunnel
angliai vége, de magáról a városról vajmi keveset hallani és tudni. Bevallom
őszintén én szinte semmit nem tudtam se a településről, sem annak sportéletéről
vagy sportpályáiról. Aztán a sors keze úgy akarta, hogy a csatornán való
átkelés nélkül is eljussak egyszer ide, így ha sokat nem is, de a helyi
legnagyobb sporttelepet volt szerencsém látni. A Three Hill Sport Park egy
igazi multifunkcionális létesítmény, ugyanis itt van a helyi labdarúgó és
krikett stadion, valamint a sportcsarnok, de ezen kívül is több kisebb-nagyobb
pályával bír az egész komplexum. A mai részben a telep egyik legelhanyagoltabb
sportpályáié a főszerep, ami nem volt más, mint a tenisz. A területen hat
egykori füves "court" is volt, de ma már egyiket sem használják,
helyettük két kispályán lehet focizni. Ezen kívül négy kemény borítású (jelen
esetben aszfaltozott) pálya is ki volt alakítva a füves terület végében, de
ezek borítása rendesen repedezett volt, a kerítés tele lyukakkal, a hálók pedig
teljesen rongyosra voltak bomolva, azaz megállapítható volt, hogy 2016-ban nem
a tenisz volt a legnépszerűbb sport Folkestone ezen szegletében.Folkestone - Three Hill Sports Park
2016
Grass Tennis Court 1-6
Hard Tennis Court 1-4
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése