Tenisz - Anglia 2.
A második részben újabb 5 teniszklub vagy teniszpályát tartalmazó
sporttelep következik. Colleshill-ben egy önálló klub működik a helyi TC
gondozásában, de sajnos a 2016-os látogatásom alkalmával, csak a külső bokros
részt és a távoli pályákat sikerült megörökítenem, ami csak kicsivel több mint
a semmi. Great Missendenben nem volt ilyen gond, hiszen a Buryfield sporttelepe
egy igazi nyitott "public" grund, így bárki nyugodtan besétálhat, sőt
mi több, a teniszpályákat ingyen is használhatja. Persze ez meg is látszott a
két keményborítású pályán, de aki ütögetni akar párat nagyon amatőr szinten,
annak pont megfelel. A Milton Community Centre területén már nem volt ennyire
szabad a bejárás. A grundokat megnézni és lefényképezni akarok előtt nem volt
ugyan akadály, de teniszezni nem lehet csak úgy, ehhez pályabérlet és / vagy klubtagsági szükségeltetett.
Mondjuk én 2015-ben jártam itt, azóta történhettek változások. A Woodford
Parkban Woodley-ban szabad volt a bejárás, nem csak fotózni, hanem teniszezni
is, az már egy más kérdés, hogy a porladó pályaborítás mennyire tette
alkalmassá a grundot a sportra. Ezek a felvételek még 2016-ban készültek, azóta
már nincs meg a három egykori pálya, parkoló lett a helyén, illetve a hátsó
játékteret megmentették ugyan, de már nem a tenisz szerelmeseinek.
Yeovilton-ban a repülőmúzeum szomszédságában az RNAS Yeovilton keretein belül
volt két kialakított pálya a katonák és az ott dolgozók számára, de ezekhez nem
fértem túl közel, lévén túl sok volt a kerítés és az őrkatona a területen, de
szokásomhoz híven távolról azért megörökítettem.
Coleshill - Tower Road (2016):
Great Missenden - Buryfield Recreational Ground (2016):
Milton - Milton Community Centre (2015):
Woodley - Woodford Park (2016):
Yeovilton - RNAS Yeovilton Ground (2018):
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése