Fordítsuk most orcánkat
a teniszpályák felé! Következzen most több bejegyzés és még több sporttelep, ahol ezen
nagyszerű sportnak is van kialakított "courtja".
Aylesbury városában a Bucks
CC Sports Ground területén mindjárt akad három is. Mind a három kemény borítású
pálya, amelyeket sajnos nem láthattam közelről, mert a zárt kapun nem jutottam
be. Bovingdon-an már más volt a helyzet, a Green Lane stadionja mellett a helyi
teniszcentert is megcsodálhattam, ahol 5 pálya és a Bovingdon and Flaunden
Tennis Club várja a sportolni vágyókat kellemes környezetben, jól karbantartott
pályákkal. Burnham-ben is hasonló volt a helyzet, igaz itt már nagyon régen,
még 2014-ben jártam, de akkor nagyon rendben volt a Burnham TC otthona a Stamps
Road-on, csak a kerítés volt kicsit szakadt és köd hátráltatta a fényképezést,
de ez nem sokat vont le a sporttelep pozitív megítéléséből. Long Hanborough-ban
még ennél is korábban, 2013-ban vizitáltam, de akkor nem sok mindent láthattam
a teniszpályából, mert épp felújították, persze nem csak azt, hanem az egész
sporttelepet és játszóteret. A High Wycombe mellett található Naphill falujában
is van egy három pályás kis sportgrund, amelyet a helyi (Naphill TC) klub
üzemeltet, de nem csak a tagjai számára, így igazi kis nyílt és befogadó
egyesület, aki megfelelő körülmények között akar teniszezni, annak nem kell
messzire mennie.
Aylesbury - Bucks CC Sports Ground (2018):
Bovingdon - Green Lane (2017):
Burnham - Stamps Road (2014):
Long Hanborough - Hanborough Playing Field (2013 - Építés Alatt):
Naphill - The Crick /Naphill Recreation Ground (2018):
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése