2017-ben kaptam egy fotósorozatot
Pecás barátomtól, aki nem volt rest Derecske, Sáránd és Mezősas pályáiról
készíteni nekem pár aktuális felvételt.Derecske nem volt ismeretlen
terep számomra, így a Sárostói "stadion", és a mellette lévő
edzőpálya már általam is fel lett dolgozva, de ez korábban történt, így a
sporttelepen épülő (ekkora már majdnem befejezett) Derecskei Uszodáról még nem
volt képanyagom. Szintén fekete folt volt eddig
számomra Mezősas és az ott található sportpálya, életem során ugyanis egyetlen
egyszer sem jutottam még el erre a Hajdú-Bihari településre. Most, ha
közvetetten is, de legalább a Mezősas SE otthona is feltöltődött az archívumba. Sárándra viszont már eljutottam,
igaz nem olyan régen, majdnem egy időben Mészáros úrral, így a képeink, amelyek
feldolgozzák a labdarúgó pályát és a mellette lévő kispályát közel azonosak,
minden tekintetben. Viszont mégis csak külön készültek, így annyit
mindenféleképpen megér az erőfeszítés, hogy erről külön bejegyzés és külön
fejezet szülessen a blogon. Köszönet a képekért Mészáros
László barátomnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése