Berkhamsted városában az eltelt
évek alatt elég alapos munkát végeztem, így ha nem is töviről-hegyire, de a
legtöbb sportpályát sikerült megörökítenem a kicsiktől a nagyokig. Azt már
többször leírtam, hogy az iskolai sporttelepek nem tartoznak a kedvenceim közé,
azon egyszerű oknál fogva, hogy sokszor megközelíthetetlenek, külön engedélyhez
kötött a belépés, pedig 1-2 intézmény igen komoly sportbázissal, és ezzel
együtt sportteleppel bír, amelyek az említett okok miatt sajnos sokszor felfedezetlenek
maradtak, legalábbis előttem. Persze nem minden esetben igaz a
megközelíthetetlenség, mint ahogy nem minden suli rendelkezik komoly sportteleppel.
Most két olyan iskola következik, amelyeket ugyan megpróbáltam megközelíteni
(régen lelkesebb voltam a témában), de nem jártam sok sikerrel. Az Ashridge
Business School épületéhez egy hosszú séta révén jutottam el az Ashridge Estate
területéről, de csalódnom kellett, a krikett és labdarúgópályákat nem tudtam
megfelelően lefényképezni, így csak a távolból integethettünk egymásnak, de
legalább látótávolságba kerültem.
Az Ashlyn Schoolnál nem volt még
ennyi szerencsém sem, a főkapu az utamat állta, így a tervezett labdarúgó,
krikett és rögbipályák megörökítése elmaradt, pontosabban kimerült az iskola
bejáratának a megörökítésében. Mivel egyre többször esett meg az effajta malőr
velem az évek során, az iskolákat egyszerűen levettem a listámról, még akkor,
is ha nagyobb pályákkal büszkélkedhetnek, vagy éppen külön labdarúgó vagy más
szakosztályt üzemeltetnek. A sok csalódás miatt egyszerűen nem éri meg,
számomra komolyabb energiát fordítani ezen sporttelepekre, maradt az ad-hoc
jellegű fotózásuk.
Berkhamsted - Ashridge Business School:
Berkhamsted - Ashlyn School:
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése