2016-ban Ciprus nyugati részén
vizitáltam, és az északi, török fennhatóság alá tartozó részt nem számolva a
terület legnagyobb stadionja Paralimniben található. A Tasos Markou névre
keresztelt létesítményt még 1996-ban húzták fel, de azóta kisebb csinosításokon
esett át. Innen nem messze található a régi Municipal Stadion, amely 2016-ra
már csak egy pálya volt világítással, a lelátóit teljesen lebontották. A két
stadion között négy edzőpálya terül el, valamint játszótér, egy kisebb műfüves
kispálya és a helyi tenisz klub is itt állomásozik a Paralimni Fitness
Centerben. Mindez a város szélén, a szántóföldek mellett, egy közlekedési
csomópont közelében. A stadion két komolyabb lelátóval bír, egy a hazai
drukkereknek, míg a másik a vendégeknek, és a távolból (értsd: a szántóföld közepéről)
igen csak jól mutat, mint a Stadler Stadion Akasztó közelében. 2016-ban a helyi
Enosis Neon FC mellett a szomszédos Ayia Napa FC is itt játszotta hazai
meccseit az első osztályban, de nem hozott szerencsét ez egyik gárdának sem,
mert a szezon végén kiestek a legjobbak közül. Viszont nem maradt első osztályú
foci nélkül a stadion, mert a frissen feljutó Anagennisi Deryneia FC ide tette
át székhelyét egy évre, amíg ők is szépen ki nem estek az év végére.
Paralimni - Tasos Markou Stadion
(Enosis Neon FC - Ayia Napa FC - Anagennisi Deryneia FC)
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése