A DVSC kézilabda csapata elég
sokszor vizitált Romániában a közelmúltban. A tavalyi craiovai kirándulás előtt
például Galac, Brassó és Zilah is úti cél volt. Ez utóbbi utazásról már
felkerült a sportcsarnok a blogra, de Brassóból még nem, ahol 2008-ban szerepelt
a csapat. Mivel ezek a túrák mindig komoly erőfelmérők a klub és a szurkolók
számára, nem csoda, ha az érdeklődés is mindig nagyobb, mint egy északi vagy
nyugati ellenfél ellen. Szinte borítékolható a nagy csata, a parázs hangulat.
Ehhez Brassóban a Dumitru Popescu sportcsarnok, népszerűbb nevén a Colibasi
adott otthont. A létesítmény nagysága ellenére csak egy oldalt rendelkezik
lelátóval, igaz ez komoly mérettel bír, hisz majdnem 2000 néző befogadására
alkalmas. Galatiban már nem volt ekkora a csarnok, hiszen a pályát itt csak pár
kisebb lelátó szegélyezte, azok is igen fura megoldással voltak a játéktérhez
toldva. Az embernek olyan érzése volt, mintha egy börtön sportpályára csöppent
volna. A nagy küzdelem, a hajtás, és a kiváló hangulat viszont megvolt ezen a
meccsen is, sajnos itt is, mint az előző esetben is a román gárda örülhetett a
végelszámolásnál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése