A DVSC kézilabdás lányainak
fellépéseinek helyszínéből következik újabb négy sportcsarnok, ahonnan sajnos
nem rendelkezem képi anyaggal, de ennek ellenére nem hagyhatom ki őket a
sorból, hiszen 1993-óta legalább egyszer fellépett itt a cívisvárosi alakulat.
Mindjárt kezdjük is az 1993-as
esztendővel, amikor a Csurgói NKC fogadta a nagynevű DVSC-t a magyar kupában. A
találkozónak Városi Sportcsarnok adott otthont és nem hozott meglepetést, a
vendégek simán túlléptek az alacsonyabb osztályú ellenfélen. Azóta sok víz
lefolyt a Tiszán és igaz a CSNKC azóta is az alacsonyabb osztályokban szerepel,
de 2016-ban az egész létesítményt felújították és azóta Sótonyi László Sportcsarnoknak hívják.
1998-ban egy új, ismeretlen
helyszínre buszoztak a debreceni lányok, amikor Fortuna a Kiskőrösi NKC
csapatát sodorta a DVSC útjába a kupában. Ezen a meccsen kívül soha nem
látogatott tétmeccsre a Loki az ország ezen szegletébe és a régi csarnokban már
nem is igen fog, hiszen a tavalyi esztendőben komoly felújítási munkálatok
kezdődtek a fedettnél.
2005-ben a Csömör KSK csapata
fogadta ugyancsak a Magyar Kupában a DVSC csapatát a pár éve átadott Csömöri
Sportcsarnokban. A hazai csapatnak nem sok esélye volt az erősebb ellenfél kiejtésére,
de már a találkozás is remek lehetőséget nyújtott a kézilabda népszerűsítésére
a településen.
Az Érdi VSE női kézilabda
szakosztálya sokáig ismeretlen volt a magasabb osztály iránt érdeklődők
számára, de 2012-ben eljött az ideje annak, hogy kilépjenek a szürke
hátországból. Onnantól már az NBI-ben fogadták a nevezetes magyar ellenfeleket,
igaz elég méltatlan körülmények között a Batthyányi Általános Iskola
sportcsarnokában, ami elég szűkösnek bizonyult. Ma már más pennával írnak az
ÉVSE csapatánál. Elkészült az Érd Aréna, a csapat pedig fellépett a
legnagyobbak közé a honi színpadon.
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése