A szekszárdi kézilabdával még a
kilencvenes években találkoztam először, amikor a Ferropatent által támogatott
női alakulat feljutott az NBI-be. Akkor sajnos egyszer sem jutottam el a
városba és a helyi sportcsarnokba, így nem láthattam meccset a Szekszárdi
Városi Sportcsarnok falai között, mondhatni, ekkor semmit nem is tudtam a
létesítményről. Aztán a szekszárdi csapat kiesett, bennem pedig fel sem merült,
hogy a városba utazzak csarnokfelmérőre. Egy bő évtized múlva újra eljött a
szekszárdi kézilabda felvirágoztatásának ideje, aminek következtében újra az
NBI-be jutottak. A DVSC utazott, de én ismét maradtam, ezúttal már Angliában,
így még mindig nem láthattam a csarnok felépítését és benne egy jó meccset.
Annyi szerencsém azért már volt, hogy a fellépéseinkről (2010, 2011) a srácok
már készítettek pár felvételt, így a lelátókról is felkerülhet pár kép a blogra,
az Ultras Debrecen jóvoltából. Egy biztos, ekkor már egy szép és rendezett
sporttelep (és benne a sportcsarnok) fogadta az elutazó Lokistákat. A tribünökre,
a pályára, de a kiszolgáló egységekre sem lehetett panasza senkinek. Szép kis
komplexumot hoztak létre és tartottak fent Szekszárdon ebben az időben.
Szekszárd - Városi Sportcsarnok
2010
2011
Képek: Ultras Debrecen
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése