Még 2008-ban jártam a londoni ExCel csarnoknál, igaz nem sporteseményen, hanem egy nagyobb bemutató volt benne, ahová mint jó "munkásember" én is hivatalos voltam. Akkor még azt se nagyon sejtettem, hogy ezen falak között olykor különböző sportesemények is szerephez jutnak, így különösebb figyelmet nem szenteltem neki. Aztán a 2012-es Londoni Olimpia egyik helyszíne volt az ExCel és én felvettem a publikálandó csarnokok listájába, majd még a közösségi játékok évében el is látogattam újra hozzá, hasonló okokból kifolyólag mint négy évvel korábban. Így elmondhatom magamról, hogy kétszer is voltam az épület falai között, de egyetlen sporteseményt sem láttam ezen vizitek alkalmával. Talán majd négy év múlva a harmadik randevún.
2008
2012
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése