A debreceni szurkolói mozgalomról és azon belül az egyes csoportokról már rengeteg "nem hivatalos" cikket írtam különböző újságokba és internetes portálokra. Most itt az ideje, hogy a blogon is feltűnjön Debrecen leghíresebb szurkolói csoportja a Szívtiprók Ultras Debrecen 1994, melynek szerény személyem is tagja, majdnem a kezdetektől. Mivel a társaság lassan 20 éve együtt mozog és biztatja kedvenceit, egyetlen bejegyzésbe nem férne bele a történet vagy ha igen az túl hosszú lenne, így 5 évre lebontva osztom azt meg a blog olvasóival. A mostani bemutató nem új, hiszen ez szerepel azokon az oldalakon ahol a szurkolói mozgalmakon belül, a debreceni lelátói élettel is foglalkoznak. Mivel azokat is többnyire az én tollamból származnak, nem láttam értelmét egy "másik" bemutató kreálásának ide, hiszen ezen "történelem" megírásának nagy része már jó pár évvel ezelőtt megszületett, így csak az utolsó évi kiegészítések lesznek majd frissek.
Szívtiprók Ultra Debrecen 1994
I. rész
1994 - 1999
A csoport
története 20 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor négy fiatal társunk
határozott úgy, hogy kosárlabda meccseken kilépve az ismeretlenségből egy
csoportba tömörül és habár már tagjai voltak a DVSC meccseken működő Red
Territorynak, még is valami új és az eddigiektől teljesen elkülönülő módon
akartak megnyilvánulni a lelátón. A társaságunk ekkor még roppant fiatal volt,
de nem annyira, hogy ne bírjon el pár liter alkohollal, melyeket elfogyasztva
igen csak jól éreztük magunkat a DSI (később Tegáz, majd PannonPipe) meccsein.
A kezdeti hónapok inkább teltek tapogatózásokkal, mint komoly lelátói
megnyilvánulásokkal. A csoport több ízben is nevet változtatott, így a kezdeti
Ultras DSI-ből Heartbreakers lett, melyet gyorsan magyarosítottunk és
megszületett a Szívtiprók Debrecen. A csoport színei is változásokon mentek át
hiszen a DSI és a város kék-sárga kombinációjából a fekete-fehérre tértünk át,
gondolva ezzel az együttessel nem okozunk senkinek problémát és támogatni
tudunk minden jelentősebb debreceni csapatsportágat, ha majd eljön rá a
megfelelő idő. Ezek a változások nagyban nem érintették a csoport működési
elvét, volt pár sálunk, drapink és nagyobb rudasunk és ezeket és konfetti,
szalagokat bevetve látványoskodtunk a kosármeccseken. Közben a DVSC meccseit
sem hanyagoltuk és igaz mint a Territory tagjai, de ott is kitettünk magunkért,
habár itt nem nagyon törekedtünk a kilencven percen át tartó szurkolásra és
zászlólengetésre, mint ahogy a vezető szerepre sem. Az évek múlásával aztán
egyre komolyabban kezdtük venni az „ultrásdit”, mely az jelentette hogy egyre
színesebben kezdtünk el szurkolni kosármeccseken, majd egyszer csak úgy
határoztunk a DVSC labdarúgóinak és női kézilabdázóinak is megjelenünk a meccsein,
már mint a saját kis fekete lepedőnkkel. Igaz ekkor még igen nagy volt az
átfedés köztünk és a Territory tagjai között, pontosabban még mi is a nagy
testvér kötelékébe mozogtunk és idegenbe is többnyire az RT’93 drapit vittük
magunkkal sőt még a sálunk is közös volt. Inkább a szurkolási stílusunkba
változtunk a stadionba, hiszen ekkor már kicipeltük magunkkal a rudasainkat és
előszeretettel konfettiztünk és szalagoztunk. A Larvik elleni EHF Kupadöntőn
tevékeny részt vállaltunk az első debreceni koreográfia elkészítésében,
mely úttörő mivolta ellenére igen csak kiválóra sikeredett. Látványos
fellépéseink (melyet új sálunk és pulcsink is segített) egyre több fiatal
érdeklődését váltotta ki, amely nemsokára fokozott létszámnövekedést idézett
elő és várható volt, hogy előbb-utóbb teljesen különválva fogunk működni. A
nagy napra az 1997-98-as szezonban került sor, amikor már mindenkitől
függetlenül kezdtünk el dolgozni, szigorúan a többi csoporttal összehangolva.
Látványban a rudasoké és a füstöké volt a főszerep, de azért próbálkoztunk pár
koreográfiával is, melyek inkább voltak kezdetlegesek, mint látványosak.
Természetesen ezek is letisztultabbak lettek az évek előrehaladtával és pár
látvánnyal már országos elismerésre tettünk szert. A fő profilunk a pirotechnika
maradt, ezen eszközökből használtunk bőven ebben az időszakban. A túráink igen
felemásra sikeredtek. Volt hogy jó létszámban utaztunk, volt hogy egyáltalán
nem mentünk, hogy csak a két végletet említsem. A csoport különválásával
elsődleges cél volt, hogy minél több helyre elkísérjük mindhárom csapatunkat, de
ezek a piszkos anyagiak miatt nem mindig jöttek össze. A csoport minden tagja még az iskolapadot koptatta és bizony önálló fizetés híján, nem magunk
döntöttük el, hogy mennyi pénzt szánhatunk a meccslátogatásokra (Sajnos a „mind”
is kevésnek bizonyult). Ettől függetlenül rengeteg helyre elutaztunk és gyakran
csak a mi transzparensünk került ki a vendégszektorokba, nem volt ez másképp
Chrozow városában, amely csoportunk első külföldi fellépésének helyszíne volt.
A csarnokban szinte miénk lett a vezető szerep a megjelenésünk után,
mivel a többi csoport csak a rangadókon jelent meg. Az itt bemutatott látványok
jobban festettek mint az Oláh Gabis próbálkozásaink és mivel szinte csak mi
látogattuk a meccseket a szurkolásunk is itt volt a legletisztultabb. A
kosarasok meccsein a megjelenő Force Field fiataljainak adtuk át a
stafétabotot, de mi is megjelentünk minden meccsen támogatván őket a minőségi
szurkolásban és a szolnoki drukkerek elkalapálásában. A csoport önállóvá
válása után és mert gyakran csak a mi társaságunk utazott el idegenbe egyre
több lett az összetűzés más szurkolókkal, ezekben az években az Újpest,
Kispest, Vasas, Békéscsaba szurkolóival csaptunk össze többször focimeccseken,
míg a kézin a Fradi, Kisvárda kettős drukkereivel történtek összezörrenések.
Közben hazai környezetben sem alakult minden a legsimábban, az Unscarred
megszűnésével a mi nyakunkba szakad az északi oldal irányítása, mely nem nagyon
tetszett az ex-NSH tagjainak, akik éreztették rosszallásukat így is, úgy is.
Persze ez megnehezítette a munkánkat, de nem adtuk fel. A szurkolás
megsegítésére kiadtunk egy kis újságot (Lokisták) és megszerveztük a női
szekciónkat (Vadmacskák), mely jelezte a nehézségek és az ellenünk táplált
helyi ellenszenv ellenére működünk. Sőt az öt éves szülinapunkra már mint
Szívtiprók Ultras Debrecen készültünk, mivel beolvasztottuk sorainkba a kisebb
helyi csoportosulásokat. Ez azt jelentette hogy lemondtunk a fekete-fehér
színekről és mint a DVSC csapatainak vezető csoportja foglaltuk el a minket
megillető helyet középen. A tábor és személyes kapcsolatok által megkezdett
baráti kapcsolatokat tovább ápoltuk, így ezekben az időkben igen sokszor
szurkoltunk együtt diósgyőri, fehérvári, kiskunhalasi barátainkkal. Ezen kívül
pár válogatott meccsre is elkirándultunk, de nem rendszeresen, csak amolyan
egyszeri alkalmak gyanánt.
5 év képekben (1994-1999):
5 év képekben (1994-1999):
Kép: Ultras Debrecen
Kép: Ultras Debrecen
Kép: Ultras Debrecen
Kép: Ultras Debrecen
Kép: Ultras Debrecen
Kép: Ultras Debrecen
Kép: Ultras Debrecen
Kép: Ultras Debrecen
Kép: Ultras Debrecen
Kép: Ultras Debrecen
Kép: Ultras Debrecen
Kép: Ultras Debrecen
Kép: Ultras Debrecen
Kép: Derencsényi István
Kép: Derencsényi István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése