2013. július 5., péntek

Kimpton Rovers

A tavalyi évben kocsikáztunk Kimpton irányába és nem titkolt célként meg volt jelölve a Kimpton Rovers FC hazai pályája. Rátalálni nem volt nehéz, lévén a település nem egy metropolis, így egy kis útjelző tábla és már fordulás is balra, majd egy kis dombra fel és már meg is érkeztünk. A Recreation Ground egy kisebb emelkedőn volt kialakítva, így az egyik hosszanti oldalon "szakadék" míg a másikon egy "domboldal" fogadta a szurkolókat. Rutinos megoldás, így korlátra már semmi szükség sem volt, mert a pálya körvonala így is jól látható volt. A klubház és a kispadok elég egyszerű képet festettek. Semmi csicsa, semmi kiírás, címer vagy csapat szín, ha csak nem a sötétbarna a KRFC alapszíne. A pályát nem volt nehéz körbejárni, de nekünk időbe tellett, mert lépten-nyomon megálltunk gesztenyét szedni, amire nagy szükségünk volt a "háztartásban"! Azért így is csak egy fél órácskát időztünk, majd pár felvétellel és egy szatyor gesztenyével távoztunk Kimptonból.


hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése