Már 1 éve annak, hogy elkezdtem a blogot írni és azóta számtalan bejegyzés született. Az érdeklődés is napról-napra nőtt, így azt hiszem nem volt hiába való a sok fotózás és írás. Mindehhez kellett a folyamatos feltöltés, bővítés ami által már egy igen tekintélyes képanyag található az oldalon. A közönségtől számtalan észrevétel, kritika érkezett felém, melyet megpróbáltam a helyén kezelni, de azt figyelembe kell venni, nem vagyok újságíró, történész vagy kutató, de még jó fotográfus sem, csak egy lelkes sportrajongó, aki megszerzett élményeit és ereklyéit tárja a nagyvilág felé.
Itt meg is kell jegyeznem, hogy az oldal elsősorban a képanyagokra van kihegyezve, így egy-egy stadionról vagy éppen sálról, csak a lényegi, nagyon fontos információk és egyéni meglátások lettek közölve! Ezt csak azért írtam le, mert sokan hiányolták egy-egy stadion méretét, kapacitását, építési évét (stb.) amit én nem minden esetben közlök, ha igen azt se hivatalosan, csak amolyan "mellékes" információként. Ezen egyenlőre nem is tervezek változtatni, maximum akkor ha írok egy bemutatót egy adott stadionról, úgy mint azt már tettem egy-egy klubcsapat esetén.
Ha minden jól megy az idei évben már a legtöbb általam látogatott stadion felfog kerülni a blogra, illetve az összes sálamról készített képanyag is látható lesz. Ezen felül biztos lesz hely és idő a további gyűjtemények közlésére is, mint a zászlók, jegyek vagy éppen a matricák. Tervezem még további csapatbemutatók közlését, illetve magyar szurkolói berkekből is szeretnék egy kicsit szemezgetni. Igaz ezt még nem tudom milyen formában fogom megvalósítani, de majd csak kialakul.
A végére egy kis statisztika a bloggal kapcsolatban:
- Egy év alatt 191 bejegyzése és 11.609 látogatója volt az oldalnak, ami azt jelenti, hogy havonta majdnem 20 bejegyzés született és csaknem ezren klikkeltek a hancsi78 groundhopping & collectionra.
- A legtöbb érdeklődő természetesen Magyarországról volt, de kiemelkedik még a sorból az Egyesült Királyság és az USA, illetve szép számú megtekintés volt még Németországból és Oroszországból.
- A legnépszerűbb oldalnak a magyar és brit stadionok számítottak, míg sálak közül a magyar nyakbavalókra volt leginkább kíváncsi a "nép".
- A bejegyzések közül a "Debrecen Madártávlatból" aratott nagy sikert, de a legtöbb látogatója itt a sálaknak volt. Főleg a magyar vonatkozású bejegyzések arattak osztatlan sikert. A legnépszerűbb stadionról szóló bejegyzés pedig a Fiorentina otthona lett.
Így fest nagy vonalakban az egy éves mérleg, összegzés és előszó! Remélem tartani tudom ezt a színvonalat amit eddig nyújtottam és az érdeklődés sem szűnik meg a blog iránt.
További jó nézelődést, olvasgatást kívánok!
Üdv mindenkinek!
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése