2013. május 11., szombat

Kis görög kalandok

Görögországban elsősorban nyaralni jár a magyar és ezalól én sem voltam kivétel. Anno nem nagyon szerepelt a fakultatív programjaim között a helyi stadionok meglátogatása, így a Sartin való 10 napos pihenés közbe beiktatott futball grund meglátogatása is csak a szerencsének volt köszönhető. Rátalálni nem volt nehéz, hiszen a szállásunk mellett, a tengerparton volt az AO Sarti hazai pályája, mondhatni igen impozáns környezetben. Sok fotó nem készült a pályáról, de a labdarúgás iránti elkötelezettségemnek köszönhetően pár kópia azért bekerült a nyaralós dobozba, így most volt miből előszedni az "élményt".

Sarti Football Ground:


A következő görög "stadion" kalandomra várnom kellett egy pár évet és igaz az országban megfordultam még ezen kívül is, de futballpálya nem akadt a látóterembe. Erre a találkozásra Zakynthos szigetén került sor, amikor is a Tsilivi nevezetű település csapatának hazai pályája mellé sodort a véletlen. Ezen kis létesítmény már egész pofásan hatott a pici kis klubépületével és pár soros lelátójával. Ottjártamkor pont az AO Tsilivi csapata tartotta heti edzésének egyikét, de ez engem nem zavart a fotók elkészítésében, ami látható is a megfelelő mellékletben.

Zakynthos - Tsilivi Football Ground:


hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése