Két-három évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem komolyabban, hogy a
Hancsi78 Groundhopper & Collector oldal mellett beindítsak egy olyan
blogot, ahol nagyobb terjedelemben foglalkozom azokkal a sportot érintő
témákkal, amelyek engem érdekelnek. Már a régi oldalon (azaz itt) is írtam néhány
terjedelmesebb csapatbemutatót, vagy kalandoztam el a lelátó világába egy-egy
visszaemlékezéssel, amely írások többnyire sikert arattak az olvasók körében,
de nem akartam a főleg képek alkotta régi blogot ennyire széttördelni, így csak
elvétve írtam a témában. Az itteni blogon csak bejegyzés formájában maradtak
meg ezen irományok, de ami "használható" az új köntösben átkerül a
most induló újra, amelynek az "Egy életen át - Amatőr Sportszeretet) lett
a neve és mint az alcím is mutatja, a sport és a sporthoz kapcsolódóan a lelátó
iránti szerelmemről lesz benne szó. Ez főleg a magyar szervezett szurkolói
életet érinti, legtöbb esetben pedig a DVSC-hez köthető történések, meccsek,
visszaemlékezések fognak szerepelni az oldalon. Ezen kívül a magyar labdarúgó
és női kézilabda bajnokságok és benne szereplő csapatok lesznek elsősorban
terítéken, de persze szó lesz mindenről, amivel találkoztam, vagy találkozni
fogok az életem során és köze van a sporthoz vagy a lelátóhoz. Nem kerülhetem
majd ki a gyűjtői szenvedélyemet, amelyet szinte kisgyermek korom óta művelek,
de csak a kilencvenes évek közepétől számítok komolyabb kollektornak. Aztán a
legújabb szenvedélyemet a pályák felkutatását és a vele járó groundhopperkedést
is érinteni fogom egy-egy meccs vagy stadion bemutató erejéig, hisz 14 éve ez
is az életem része. Remélhetőleg tudok majd pár régi sztorit és néhány új
gondolatot megosztani a téma iránt érdeklődőkkel amatőr szinten, de saját kézből. Jó olvasgatást!
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése