Van oly szerencsém, hogy egy-egy
környékbeli pályát nem csak egyszer, hanem kétszer vagy még annál is többször
láthattam az elmúlt évek alatt. Ezen alkalomból jöjjön most egy kétrészes
bemutató olyan kis stadionokról, ahol már megfordultam már, de újra eljött az idő,
hogy feltűnjek a tribünjeik előtt.
Aylesbury városában nem tartottam
alapos feltérképezést egészen 2018-ig, akkor viszont úgy gondoltam itt az ideje
a város apró és nagyobb stadionjainak a szisztematikus rendszeren alapuló
felkeresésére. A város legnagyobb stadionja angol mértékkel számolva igen pici
és bizony eléggé elhanyagolt is. A Haywoods Way-en már jártam is korábban, de
akkor csak futtában ismerkedtem össze az Aylesbury FC otthonával. Most volt
időm, így alaposan körbejártam, fényképeztem, jegyzeteltem és újfent
megállapíthattam, hogy a front oldalon látható egészen jónak mondható külcsín
ellenére a stadion eléggé lepukkant. Talán, ha a városban működő Aylesbury
United FC-vel összekooperálnának lenne esély valami komolyabbra (főleg hogy
azonos osztályban is szerepelnek és a
United a szomszédos Cheshamben fogadja az ellenfeleit), de addig is marad ez a
kissé visszafogottabb környezet.
Amershambe évek óta visszajárok
ránézni a város régiségeire és természetesen a kissé eldugott stadionjára,
amely a régi városrész határában van kialakítva. Az évek alatt nem sok minden
változott a Spratley Meadow háza táján, de annyi feltűnt, hogy az elsőnek
látott, számomra alap állapotot próbálják megőrizni a szarkáknál. Azaz kevés
pénzből egy külsőleg jól működő labdarúgó egyesület tartanak fent a városban.
Bovingdonban az első vizitem
alkalmával nem jártam sikerrel, mivel a lakattal bezárt kapukat csak nem
törhettem fel. Viszont a következő alkalommal már céltudatosan akkor mentem,
amikor esemény volt, így bejutottam a Green Lane falai közé. A pálya egyszerűen
magával ragadó volt, igaz itt is elférne egy kis területrendezés, plusz
tatarozás és az egyetlen fedett, főleg állóhelyi tribünt se ártana befoltozni.
A kissé elhanyagolt környezet ellenére a pályával nem volt gond, épségében és gondozottságában
kiemelkedett a romos falak közül.
Aylesbury - Haywoods Way (Aylesbury FC):
Amersham - Spratleys Meadow (Amersham Town FC):
Bovingdon - Green Lane (Bovingdon FC):
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése