2017-ben már épült az új, de még meg volt a régi White Hart Lane stadion, amely kombinációt én mindenféleképpen látni akartam. Ráadásul a stadion mellett (mögött) volt egy nagyobb műborítású pálya, amelyet anno kihagytam a szórásból és valami oknál fogva az volt a fejemben, hogy ez is a Tottenham Hotspur létesítményeihez tartozik, ergo látnom kell. Az csak a megérkezésem után derült ki, hogy ez a pálya bizony nem a THFC grundja, hanem a szomszédos The Vale School területe és a nagypályához társul egy kisebb szilárd borítású grund, valamint egy sportcsarnok is. Ezt bizony benéztem, de nem volt mit tenni, ha már ott voltam nem hagyhattam ki, hogy a DAA Ground névre is hallgató, egyébként alaposan bekerített és elbarikádozott pályákról ne csináljak képeket, már amennyire az akadályozó tényezők engedték.
London (Haringey) - The Vale School Ground / DAA Ground (2017)
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése