A sorozat harmadik részében egy
aránylag friss élményé a vezető szerep, amely Lane End települést és az ott
kialakított sporttelepet érinti. Első túrámon nem jártam szerencsével, ugyanis
túl korán érkeztem a helyszínre, így az egyetlen bejárt zárva találtatott az
egyébként nyitvatartási időben mindenki által szabadon látogatható területre. A
következő vizitemen ezt az apró tényt már szem előtt tartottam, így alkalmam
nyílt megtekinteni a két labdarúgópályát, amelyet több környékbeli csapat is
használ, mint a Lane End FC, AC Marlow, The Riverside FC, Four Season FC.
Maidenheadben is csaptam egy kört
pár éve, amely során próbáltam alaposabban felmérni a helyi sportpályákat.
Ekkor jutottam el a Desborough Parkba, ahol két állandóra vett nagypálya
fogadott egy csendesnek tűnő környezetben, egy lakópark közepén. A
szintkülönbséggel bíró játékterek a mellette kialakított egyéb sportolásra és
kikapcsolódásra alkalmas részekkel együtt igen jól festettek, legalábbis
számomra a kamerán keresztül.
Berkhamstedről már volt szó két
résszel korábban, de nem csak a Velvet Lawn területén van egy ikerpálya, hanem
a Haslam Fielden (Shooterway) is, amely a helyi iskola gondnoksága alatt áll és
a krikettpályák végéből van egy-egy darab lecsípve a focistáknak.
Lane End - LE Playing Field (Lane End FC /AC Marlow /The Riversdie FC /Four Season FC) - 2018
Maidenhead - Desborough Park - 2015
Berkhamsted - Haslam Field / Shootersway Playing Field (Berkhamsted SFC) - 2016
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése