A második négy pálya közül az első Lybster falujában volt, stílusosan a
Village Road mellett. A nagypálya tövében kialakított grund szépen karban volt
tartva, de a kapuk bizony itt is csak meccsek, edzések alkalmával voltak
kihelyezve, illetve, ha valaki kint felejtette. Én ez utóbbi szerencsével
éltem, így mindjárt pálya formája volt a játéktérnek.
A Moss Side Parkban, Nairn városában már csak a füves kicsi áll, de az
stabilan, fixen, állandóan. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a kis grund
egy nagypálya szerepét vette át, ugyanis az egykori hasznos nagy játéktér ilyen
picire zsugorodott össze 2018-ra.
Thurso-ban a Sir George's Parkban is állt egy kis természetes füves pálya,
igaz a kapukat itt is ki és behordták alkalomtól függően. Szerencsémre, amikor
ott kocsikáztam el, épp kint voltak, így egy jól kinéző kis grund képkockáival
gazdagodtam a stadion melletti füves területről.
Waterside-ban nem volt választás, mert nem volt más, csak a kis füves. Az
is több mint valószínű, hogy ez a grund csak a helyiek sportszeretetének
köszönheti a létét, lévén semmiféle sportegyesületet nem fedeztem fel a
környéken. A grundon kívül nem is volt más
a folyóparton és a felfedezését is csak a véletlennek köszönhetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése