A második részben a megszokott debreceni biléták mellett Tiszakécske,
Győr és Diósgyőr kerül fel a blogra. A DVSC jegyek tekintetében volt egy alap
séma abban az időben, amit különböző színű keretekkel variáltak meg. Ezzel
jelezték, hogy a stadion még oldalának, melyik szektorába szólt a jegy. Az
északi és déli állószektorokban nem volt gond, itt ugyanaz volt az ár és az
alapszín is. Az üllőhelyeken viszont más színt kaptak a zsugák, de ami
érdekességnek számít, hogy nem nyomdai, hanem kézírással került rá, hogy az
adott jegy melyik szektor, melyik sorának, melyik székére szólt. Ami
érdekessége volt a jegyeknek, hogy az ellenfél neve felkerült rá, de meccsek
pontos dátuma nem. Tiszakécskén abban az egy NBI-es szezonban semmit nem vittek
túlzásba és a jegyek alapszíne is csak azért tért el, mert a kék a diákoknak és
nyugdíjasoknak szólt, míg a fehér a felnőtteknek. Győrben egy alapjegyet adtak,
amelyre bélyegzővel vitték fel az adott ellenfél nevét és azt hogy melyik
szektorba szól és aktuálisan mennyibe is kerül. Miskolcon nem csicsázták túl a
belépőt, viszont minden hasznos infó szerepelt rajta. Azaz ki ellen, mikor,
melyik szektorba érvényes, ez ritka volt abban az időben.
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése