A második olasz
stadion kavalkád Kokszinak köszönhető, aki egy Teramo Trieszt duót pipált ki
magának és ezáltal nekem, szintén a 2018-as esztendőben. A Stadio Gaetano
Bonolis standjai a klasszikus beton állóhelyek mellett a kissé ütött-kopott
üllőhelyeket mutatott, de így is kincset ért, hisz a következő évben nekifogtak
a felújításnak, így aki ezután látogatott vagy látogat el Abruzzo ezen részébe
már a renovált változatott láthatta vagy láthatja.
Trieszt nekem szomorú
emlék, hiszen jártam a városban, megcsodálhattam a kikötőt és kocsikázhattam a
szűk, meredek utcáin, de egy valami nem adatott meg, nem tudtam képeket
készíteni a Stadio Nereo Rocco létesítményéről, lévén addigra teljesen meghalt
a fényképezőgépen akkumulátora és okostelefon híján akkor még nem volt más
lehetőség a fényképezésre. Ezért is örültem amikor Gabi küldött pár képkockát a
US Triestina otthonáról, így legalább egy kicsit magaménak is érezhetem ezeket
a 12 évvel később készült képeket. Ráadásul az innen nem messze lévő Campo
Visintini kisebb létesítményében is megfordult egy meccs erejéig, így onnan is
kaptam pár felvételt. Azóta is nagy az öröm és a boldogság!
Teramo - Stadio Gaetano Bonolis (SS Teramo) - 2018:
Trieste - Stadio Nereo Rocco (US Triestina)
- 2018:
Trieste - Campo Visintini (SS San Giovanni Trieste) - 2018:
Képek: Kókai Gábor
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése