Sokszor csak hazaérve, alapos térképezés, utánajárás és elemzés után
derül ki számomra is, hogy ahol éppen jártam és fényképeket készítettem ott
bizony más pálya is akad, mondjuk 1-2 kicsi a nagy mellett. Ezek a
"trehányságból" fakadó kihagyások azért fordulhatnak elő, mert sok
esetben a véletlen hozz össze egy adott grunddal, így felkészületlenül sokszor
lövésem nincs hogy mi tartozik éppen az adott sporttelep kötelékébe.
Newtonabbey (Észak Írország) légből történő megörökítésénél is ez a helyzet
állt elő, csak hazaérve derült ki, hogy a The Park területén két kisebb pálya
is van, ami a felvételeken egyáltalán nem is látszik, de a mivel ragaszkodom a
teljes pályafeltáráshoz egy adott grund esetében, ez a két kicsi is bekerül a
repertoárba, kicsit késve és kicsit túlerőltetve. Párizsban detto ugyanez volt
a helyzet. Az Eiffel torony megmászása és a lábainál elterülő sporttelep
lefotózása után derült ki, hogy ott bizony szintén van két kispálya a nagy stadion
mellett, ennek kiderítéséhez nem kellett mást tennem csak alaposabban megnéznem
a készített felvételeket. Wimereaux-ban (Franciaország) is az a helyzet állt
elő, hogy csak később, a térképek tanulmányozása közben jöttem rá, hogy a
nagypálya mellett egy kemény borítású kispálya is a telep része, így ez is csak
most kerül beiktatásra, egy eléggé mondvacsinált kép kíséretében.
Észak-Írország / Newtonabbey - The Park:
Franciaország / Párizs - Centre Sportif Emile Anthoine:
Franciaorzág / Wimereaux - St. Beuve Boulvard:
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése