Utazásaim,
fényképezéseim során sokszor akadok bele olyan sportpályákba, amely számomra
kevésbé ismert sportoknak, sportágaknak adnak otthon. Többnyire nem
céltudatosan keresem fel ezeket a sporttelepeket, hanem egyszerűen arra járok
és épp az utamba kerülve, nem hagyom ki őket. Főleg akkor szeretek róluk
említést tenni és lehetőség szerint fényképet készíteni, ha egy nagyobb
sporttelep részét képezik, mert így szorosan összefüggnek az adott
sportegyesülettel, komplexummal és lehet pár év múlva, amikor újra arra járok,
már focipályák fognak sorakozni a golfpálya helyén. Most egy kis visszatekintő
következik néhány olyan grundról, ahol találhatók ilyen mellékesek, de én még
nem tettem róluk említést.
A Murrayfield impozáns
stadionja mellett például egy jégpálya található, ahol amatőr korcsolyázók
mellett a profik is siklanak, illetve itt talál otthonra az Edinburg Capitals
jégkorongcsapata. Sajnos 2012-ben amikor ott jártam nem volt lehetőségem körbejárni
a stadiont, így a túloldalt lévő jégcsarnokról sincs első kezes felvételem, így
be kell érnie mindenkinek a sporttelep főbejáratával.
A ciprusi fővárosban
járva a Makario Stadion tartogatott meglepetéseket számomra, ugyanis itt a fő
létesítmény mellett több sportcsarnok, teniszkomplexum és edzőpályák mellett a
nemzeti Archery Federation Ground is megtalálható, de magas falai és zárt kapui
nem engedtek bepillantást a sportpálya berkeibe.
Caernarfonban a Coed
Helen Recreation Area nagyobb sporttelepén egy golfpálya is található, amiről
mindezidáig nem ejtettem említést, de most kihasználva az "egyéb"
opciókat megteszem. Viszont többet nem tudok a sporttelep ezen szegmenséről, így
maradok csak a megemlítés szintjén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése