A Lake District szépségeinek felfedezése közepette Ambleside-on többször is
áthaladunk, lévén a szállás nem volt túl messze a településtől. Ezen
keresztezések közepette éles szememmel és nyughatatlan érdeklődéssel
felvértezve felfedeztem magamnak, hogy a White Platts sporttelepén komoly kis
munka folyik a sport különböző területein, így egy felszabaduló fél órában
megálltunk, hogy én megnézhessem magamnak, mit is csinálnak ott a város
közepén. A feleségem, mint hűséges fegyverhordozóm természetesen velem tartott,
hisz a kis komplexum érdekes és szép kis pályalátogatásnak ígérkezett. Nem is
kellett csalódnunk, hisz a díszes kapun belépve a bowling green szép zöld gyepe
már el is varázsolt minket, legalábbis próbáltam olyan színben feltűntetni
mindezt párom előtt, hogy ilyet nem mindenhol lát az ember, azaz érdemes volt
megállni. Ezután két minigolf pályát is felfedezhettünk magunknak, az egyik „normál”,
míg a másik „crazy” volt, majd egy ritkábban látott és fotózott croquet pálya
is lencsevégre került. A séta végén a három kemény borítású teniszpálya maradt
csak hátra, majd elégedett mosollyal az arcomon mehettünk vissza a kocsihoz és
folytathattuk a családi kirándulást immár hasonló érdeklődés közepette.
2022. augusztus 22., hétfő
Ambleside - White Platts
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése