Az elmaradt
lehetőségek bejegyzésben pár olyan sport és a hozzájuk tartozó pálya
következik, amelyek aztán végkép nem állnak közel hozzám és csak a nagy
véletlennek és a jókedvemnek köszönhették, hogy kattintottam párat.
A Hamblden melletti
"pusztaságban" a The Henley Showground-ra keresztelt lovaspálya
található, amelyet azért láthattam újra (már jártam itt pár évvel korábban),
mert épp egy juhászkutya versenyre voltunk hivatalosak, így két terelés mellett
jutott idő a pálya megörökítésére. Watfordban, a King George V. Plaing Fields
mezejére érkezve éppen az alig körülhatárolható krikett és focipályák
sokaságát fényképeztem, amikor megpillantottam a helyi kerékpárosok épületét,
így arról is készítettem pár képet. Maidenheadben, a Braywick Parkban már
jártam korábban, így nem okozott meglepetést, hogy a sporttelepen egy
szabadtéri lőtér is található, amelyet a Maidenhead TSC használ még mindig. Ezt
csak azért írom, mert kívülről már elég lelakottnak látszott. A Londonhoz
tartozó Hillingdonban, ott is a helyi Cycle Circuit-on egymás után kétszer is
jártam, így onnan két évnyi "kézzel" fogható emlékem is van, melyet
az ottani focipályának köszönhetek
Hambleden - The Henley Showground (2018):
Watford - King George V. Playing Fields (2017):
Maidenhead - Braywick Park (2018):
London (Hillingdon) - Hillingdon Cycle Circuit (2013 / 2014):
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése