2016-ban útra keltem és Debrecen
nagypályáit fényképeztem, nem mindet, de ami elém került azt megörökítettem
újra és nem utoljára. A sorozat első részében a "külsőségekre"
látogatunk, így kerül fel Haláp, Pallag és Józsa ismét a blogra. Halápon semmi nem változott az
utolsó vizitem (2014) óta. A "Sportpálya" feliratú tábla már alig
olvasható, és a nagypálya helyén csak egy kisebb van kialakítva, de füvet
nyírják és a kopottságból ítélve használják is a helyiek. Pallagon sajnos teljesen eltűnt
az egykori nagypálya. A salakos futópálya már évek óta gaz alatt, de legalább a
focipályán eddig (2015-ig) nyírták a füvet és a kapuk is álltak (2013-ban még
így volt), igaz inogtak, de álltak. 2016-ban már ezek is le lettek bontva, a
gaz is nagyobb mint kellene, félő, hogy ennek a pályának is annyi, miközben
innen pár sarokra a Debreceni Labdarúgó Akadémia komplexuma virágzik. Józsán szerencsére ennél szebb
kép fogadott. A pálya rendben, a környék rendben, a csapat megvan, a képeket is
elkészítettem, nem is igen kell ennél több egy jó vizithez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése