Kalandjaim során olyan
pályákkal is találkozom, amelyeket sajnos kivontak a forgalomból és valamiért
már nem pattog rajtuk labda. A legszívbemarkolób látvány a nagypályák esetében
fogad, de kisebbeknél is képes az ember elmorzsolni egy könnycseppet a szörnyű
állapotok, a lepusztultság és egyben a reménytelenség miatt is. A mostani
bejegyzésbe pár teniszpályáról lesz szó, amelyeket már vagy nem használnak,
vagy nem a teniszpálya pattog rajtuk.
Farnham Royal-i Farnham
Parkban a teniszpályákat már nem használták egy ideje, amikor 2016-ban arra
jártam és a helyzet 2018-ra sem változott, sőt, csak rosszabb lett. Sajnos a
sporttelepnek több olyan része (rögbipályák, keményborítású kispálya) is van, amely
hasonló helyzetben volt, de ezzel ellentétben a foci és főleg a baseball
virágzik és egyre szebb, több és nagyobb pályákat kap. Lane End falujában
elpusztult ugyan a teniszpálya, de szerencsére egy műfüves kispályát találtam a
helyén, így az egyik szemem sírt, de a másik nevetett. A Stanley Deason Leisure
Centre komplexumánál is feladták a tenisz szabadban való űzését és a sport
helyett a létesítményhez érkező autók parkolására szolgálnak az egykori pályák.
Woolmer Green-ben a Village Hall-nál sem használják már a grundokat, sem
teniszre, sem az egyik oldalon felállított palánknál kosarazásra. Milton Keynes-ben
a Brodwell Road sporttelepén is hasonló volt a helyzet, a tenisz már csak
amolyan egykoron játszott sport a The Recreation Ground-on.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése