Halványan már érintettem pár bejegyzéssel korábban néhány londoni műborítású
kispályát. Most jöjjön három csokorra való
Anglia egész területéről.
Az első bejegyzésben St. Albans viszi el az első pár képkockát, ahol
kétszer is jártam az elmúlt 15 esztendőben és a műfüves kicsi mát 2010-ben - az
első látogatásom alatt- is állt. A kicsi egyébként gyephokisok nagypályája
mellett állt, így feltételezhető, hogy ők használták ezt a grundot is
bemelegítés gyanánt a Calrence Parkban. A Bisham Abbey National Sports Centre-nél
szintén a helyi gyephokipálya mellett volt kialakítva egy apró "synthetic
court", amely szintén azt a célt szolgálhatta, mint a st. albansi társa.
Itt már háromszor is megfordultam az évek alatt. Sandhurstben is kétszer
vizitáltam már ezidáig, így az ottani műborítású kispálya is kétszer jut
szerephez a blogon a maga pompájában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése