Az első ilyen kapuval megáldott pálya a London Colney-ban található Shenley Lane Playing Field, ahol a St. Albans Colmcilles GFC csapata játssza a hazai meccseit. A település a fővárostól északra található és mint a pálya használójának nevéből kitalálható inkább St. Albans városához esik közelebb. A pálya sok extrával nem rendelkezik, de a helyi írek klubja is itt található, ami azért emeli a hely színvonalát. A pályát szűk tíz évvel ezelőtt, 2014-ben sikerült megörökítenem.
A Champions Way már Londonban, azon belül is Barnetben található, de sajnos a "gaelic pitch" már nem állt a sportolok rendelkezésére, mert azt 2017-ben lebontották. Annyi szerencsém volt, hogy én előtte is jártam már itt, így a St. Kiernans GFC egykori otthonát 2012-ben megörökíthettem, de az a felvétel már korábban felkerült. Most a 2018-as látogatásom képanyagán van a hangsúly, ahol már nincs meg a pálya, de helyette szépen kivehető az ekkorra már majdnem befejezett Barnet Copthall Leisure Centre épülete.
A Silver Jubilee Parkban -amely London Brent kerületében található- már jártam 2007-ben, de akkor még nem fotózhattam le ezt a pályát, lévén ezt azóta építették. A Naesden Gales GFC pályája mondhatni teljesen új volt számomra is.
A Wembley-ben található Vale Farm egy hatalmas komplexum. Ráadásul nem is egy, hanem több sporttelep van szinte egybeépülve, így ember legyen a talpán, aki kibogozza, hogy melyik pálya kihez is tartozik egyáltalán. A most közölt "gaelic" játéktér a Vale Farm Sports Groundon (van azért Vale Farm Centre és Sudbury Avenue Sports Ground is, a különálló, de ezen a néven futó stadionról már nem is beszélve) található és igen szépen festett, amikor 2017-ben arra jártam. A pálya használója a Sudbury Court SC, akik a kelta focicsapat mellett krikett és labdarúgó egyesülettel is rendelkeznek, de nekik külön-külön pályájuk volt, szintén itt a Groundon.
A mai utolsó szereplő szintén Londonban található, Ealing kerületében. A Perivale Park Sports Groundon már kétszer is jártam, de ebből még semmit sem adtam vissza a blog követőinek, így most ezt a hiányt pótolva a 2013-as és a 2018-as felvételek is felkerülnek egyszerre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése