Ealingben akadnak még
kisebb füves pályák, így egy újabb bejegyzés keretében felkerül újabb három
sporttelep 2-2 ideiglenesen használt gyepszőnyege.
A Horsenden Hill Playing
Field-en 2017-ben jártam és a nagypályák mellett a helyi sportszervezet
tájékoztatójából kivehető, hogy alkalmanként két kisebb grundot is ki tudnak
mérni az utánpótlás számára. Az érdekesség, hogy itt a gaelic futballt játsszák,
így a kispályák is erre vannak felkészítve. A Perivale Parkban már kétszer is
jártam. Elsőnek 2013-ban, akkor nem volt se időm, se szerencsém a pályákat
illetően, de 2018-ban már nem volt gond és nyugodtan körbejárva fényképezhettem
a két kispályát. Ráadásul ezek még azon maradi grundok voltak, ahol álltak a
kapuk és a csíkozás is szépen látszott. A Pitshanger Park-nál már nem volt
ilyen szerencsém, lévén ott már a nagypályák körvonalával is akadtak gondok,
így csak nyugtázni tudom, hogy volt ott két füves grund alkalmi használatra,
fényképezni sajnos csak a nagy füves placcot tudtam.
Ealing - Hprsenden Hill Playing Fields (2017):
Ealing - Perivale Park Sports Ground (2013 / 2018):
Ealing - Pitshanger Park (2018):
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése