A második részben ismét
5 sporttelep 10 füves kispályája következik.
Brouxbourne-ban a stadion
(Goffs Lane) mögött volt kialakítva két ideiglenes kicsi, de a 2012-es
vizitemből már csak halvány emlékek és pár "megkopott" képkocka
maradt. Chippenham-ben az Allington Field-en is volt két kicsi 2016-ban, de ott
jártamkor semmi nem mutatta, hogy a füves terület melyik részén vannak ezek
pontosan kimérve. Chesham városának főiskoláján is ugyanez volt a helyzet, a
nagyobb sporttelep részét képezte két ideiglenes kicsi, de csak részben
láthattam, hogy merre is vannak ezek a grundok, mert a körbekerített iskola nem
engedett közelebbi ismeretség ápolást. Cookhamban a helyi suli egykori
nagypályáján van két kialakított kicsi. Ezeket a helyi diákok használják
tesiórán és szünetek alatt egy kis futballra. Wooburnban a Crawley Road-on végre
olyan állapotban találtam a két kispályát, amely már-már tökéletes számomra,
igaz a kapuk most is (mint a legtöbb esetben) hiányoztak, de a felfestésekből
egyértelműen kitűnt, hogy hol is van a két kis csoda. Ráadásul a Woburn Village
Playing Ground területén a gyepminőségre sem lehetett panasz, így igazán jól
festettek a kicsik is a nagypálya árnyékában.
Broxbourne - Goffs Lane (2012):
Chippenham - Allington Fields (2016):
Chesham - Chesham High School Ground (2016):
Cookham - School Lane (2014):
Woburn - Woburn Village Playing Ground / Crawley Road (2015):
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése