Az elmúlt esztendők kicsit
zavarosan teltek a bloggal kapcsolatban. Hol több, hol kevesebb idő jutott az
archívumaim átböngészésére. Az idő mellett a képek mennyiségével is akadt gond,
hiszen rengeteg közlésre váró pálya van a tarsolyomban. Próbálok egyfajta
rendszert kialakítani a bejegyzéseimben, amit a kedves olvasó nem igen vesz
észre, de nekem fontos, hogy tudjam mit közöltem már és mit nem. Hogy ne
maradjon ki semmi, időnként át szoktam "fésülni" a képeimet, amely
akciók során mindig kiderül, hogy hiába az alaposság, mégis maradnak ki pályák
a sorból. Az egyik ilyen a Stanley Park
"futball erdeje" Liverpoolból, ahol nem kevesebb mint 7 pálya maradt
le, igaz egyenként most sem kerülnek fel a blogra, lévén nem készült mindegyikről
külön kép, és amúgy sem én vagyok a fotók szerzője, hanem Szőke Balázs
barátom.A képeket tőle kaptam pár éve, amelyeket
jobb későn mint soha alapon most osztok meg az érdeklődőkkel. A másik London Wandsworth
kerületének egy elfeledett pályája, ahol manapság már csak gyerekek rugdossák a
gumilabdát, de egykoron voltak itt is kapuk, sőt, még egy krikettmező is
társult a "sporttelephez" a Bellevue Roadon. A feledékenységemet,
most ezzel a két pályával orvosolom, de a nagy számok törvénye alapján, akad
ott még több is, ahol ezeket találtam.
London - Wandsworth: Bellevue Road Football Pitch (Nem Használt)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése