Ahogy arra számítottam 2014
májusában már nem volt meg a Vágóhíd utcai tribün, csak törmelék, szemét és pár
kisebb épület jelezte, hogy egykor itt áll a fő lelátója a stadionnak. A pályán
a megmaradt egy kapufa is összeroskadt, mutatva, hogy ez már tényleg a vég, de
az egykori játéktér még kivehető volt, köszönhetően a rendszeres kaszálásnak és
a salakos futópálya körvonalának. Az lebontott állóhelyi részeket már teljesen
benőtte a gaz, sőt, fiatal facsemeték és bokrok indultak sarjadásnak, így, ha
nem lesz karbantartva a terület, akkor hamarosan egy kiserdő lesz ezen a
részen. A látvány most volt igazán szomorú, ennél már az is jobb lenne, ha
teljesen legyalulnák a területet és felhúznának itt valami csoda bevásárló
központot, vagy ipari parkot, mert ez így siralmas és elszomorító is volt
egyben. Ég veled Vágóhíd utca!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése