A sorból csak a kecskeméti Messzi István Sportcsarnok lóg ki egy picit, hiszen tavaly a KNKSE csapatának sikerült feljutni a legjobbak közé, így oda egy bajnoki találkozó miatt is ellátogatott már a piros-fehér alakulat, és vele együtt a szurkolótábor is. Ráadásul a kupatalálkozó sem a szokványos, hazai csapat elleni megmérettetés volt, hanem az MK négyes döntőjét rendezték itt 2017-ben, ahol a Loki a harmadik helyet csípte el.
A gödi Balázsovits János sportcsarnokban 2010-ben vizitált a csapat és egy sima győzelemmel jutottak túl a Gödi Sportegyesület csapatán. Az apró, pár padsoros lelátókkal rendelkező csarnokban teltház volt a neves ellenfél látogatásakor, és a tucatnyi debreceni drukkerrel kiegészülve, igen jó kis kupahangulat volt a fedettben.
Ugyanez a helyzet állt elő Mohácson, ahol az MTE elleni hétközi kupameccsre elutazott egy kisbusznyi debreceni drukker, és igaz teltház nem volt a Mohácsi Sportcsarnokban, de a két tábor remek hangulatot teremtett a meccs alatt.
Tökölön már más volt a helyzet. A Városi Sportcsarnokban alig lézengtek az emberek, hazai tábor meg egyáltalán nem volt, így a tucatnyi cívis drukkernek kellett megfelelő kupahangulatot teremteni, ami nem is maradt el, mint ahogy a sima debreceni továbbjutás sem.
Tiszaújvárosban is hasonló volt a helyzet, csak annyi különbséggel, hogy ide tíz évvel korábban utazott a cívis kompánia, és vívta ki a simán a továbbjutást, egy átlagos hangulatú kupatalálkozón.
A képekért köszönet Derencsényi Istvánnak, Stolárcsik Tamásnak és az Ultras Debrecen tagjainak!
Göd - Balázsovits János Sportcsarnok:
Kép: Ultras Debrecen
Kecskemét - Messzi István Sportcsarnok:
Kép: Derencsényi István
Mohács - Mohácsi Sportcsarnok:
Kép: Ultras Debrecen
Tiszaújváros - Tiszaújvárosi Sportcsarnok:
Kép: Ultras Debrecen
Tököl - Tököli Városi Sportcsarnok:
Kép: Stolárcsik Tamás
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése