Menorca szigetére tavaly sikerült
eljutnom, és a kisebb stadionok mellett több egyszerű, szimpla focipályába is
belefutottam, amelyeket nem hagyhattam csak úgy ott megfelelő számú kép
elkészítése nélkül.
Es Grauban a település szélén
volt a sportpálya, és igaz a helyi gárda a nagyon-nagyon alacsony ligában
játszik, azért a grunddal nem volt gond. Talán csak a gyep volt a
kelleténél jobban kikopva, de maga a pálya szép környezetben volt, amelyet
megfelelő odafigyeléssel gondoznak a helyiek.
Favaritx mellett egy gyönyörű kis
kápolna áll egy dombtetőn, de ami számomra még lenyűgözőbb volt, az a dombocska
lábánál elterülő labdarúgópálya. Pontosabban a kettő együtt adott egy
mérhetetlenül szép egészet és egységet.
A fővárosban (Mahon) található
Poliesportu Municipal de Mahon sportkomplexuma, ahol a több más mellett a PAM
Stadion is található. A sporttelep inkább a helyi atletizálóknak az otthona,
nincs is jelenleg bejegyezve egyetlen fővárosi gárdának sem, mint hazai
pálya.
Punta Primán meglepetésre két
nagypálya is található. Ebből az egyik az Occidental Menorca területén belül,
az idelátogató labdarúgó egyesületek felkészülését hivatott segíteni, és a
komoly kerítésrendszer miatt, csak éppen hogy tudtam képeket készíteni róla. A
másik a falu focipályája, amelyen fű helyett már csak homok volt, de azért a
kapuk még álltak, és ha összesereglett 22 ember, semmi akadálya nem volt egy jó
kis labdarúgó mérkőzésnek.
Es Grau - Football Pitch:
Favaritx - Ermita de Fatima:
Mahon (Maó) - Poliesportu Municipal de Mahon (PAM Stadion):
Punta Prima - Occidental Menorca:
Punta Prima - Football Pitch:
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése