A kilencvenes évek elején és
közepén volt a legsikeresebb a debreceni női kézilabda, de sajnos ekkor még nem
sokan gondolták úgy, hogy fényképezni kellene a csarnokban, így nekem is igen
kevés felvételem van ebből az időszakból. Sajnos ez később sem változott, így
egy-egy hazai és külföldi csarnokról egyáltalán nincs mit bemutatnom a látogatóknak,
lévén megpróbálok saját forrásból dolgozni. Ez sajnos még most sem egyszerű, de
ami még nehezebb, húsz évvel ezelőtti
helyszínekről képeket szerezni azoktól, akik tényleg ott is voltak a
találkozókon.
1995-ben Németországban a
Schulzentrum Nord csarnokában vívott öldöklő csatát az SV Buxtehuder ellen a
debreceni Lokomotív, és ugyan tucatnyi magyar drukker a helyszínen izgulta és
szurkolta végig a találkozót, mindezidáig ott készült, saját képeket nem
sikerült beszereznem.
Tavasszal a svájci Uster ellen
mérkőzött meg a csapat, de az egyértelmű siker miatt nem volt számottevő
debreceni drukker az idegenbeli meccsen, így csak annyit tudok feljegyezni,
hogy a Sports Hall Uster csarnokában párszáz néző előtt simán győzött a DVSC.
2003-ban kicsit visszafogottabban
telesített a csapat, így a sokkal esélyesebb görög GAS Anagenniszi Artas ellen
nem is utazott ki senki a Artas National Sports Hallba. Az egy más kérdés, hogy
ennek ellenére nyert egy góllal a Loki, ami semmit nem ért volna, hiszen az
első meccsen simán győztek a görögök Debrecenben, viszont jogosulatlanul szerepeltettek
egy orosz légióst az odavágón, így zöld asztalnál dőlt el a meccs, és kettős
győzelemmel a cívis alakulat jutott tovább.
hancsi78
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése