A sorozat második részeként újabb
5 debreceni grund következik, ahol az elmúlt esztendőben jártam. Az első, a belvárosban található
Bethlen Gábor Szakközépiskola bitumenes kispályája a Kálvin téren, amely
mellett számtalanszor elhaladtam fiatalon és idősen, így megörültem, amikor
kiderült, hogy Deri negatívjai között van egy, a Nagytemplomból készített
felvétel az iskola pályájáról, még 2001-ből. Ezen képi emlékek felfrissítésére
érkeztem tavaly a belvárosba, és készítettem saját fotókat, immár közelről. A Brassai Sámuel Szakközépiskola
kispályáját talán még egyszer sem láttam, hiszen a suli valami oknál fogva
mindig kiesett a látómezőmből, így a betonházak tövében, az iskola mögött megbúvó
grundról az első kézzel fogható emlékeim 2017-ből valók. A Gulyás Pál Kollégiummal más a
helyzet, anno itt az iskola csapatával megfordultam párszor, igaz sok szép
emlék nem fűz a pályához, és sajnos még korabeli felvételeim sincsenek, így itt
meg kell elégednem a tavalyi kockákkal és a kissé megkopott emlékekkel. A Tóth Árpád Gimnázium irányába
nem sokat jártam az elmúlt negyven évben, így csak sejtésem volt, hogy merre van
a suli pályája. Talán egyszer eljutottam a portáig, amikor egy iskoláskori
baráttal volt találkám, de ennél többre nem igen emlékszem. Sajnos a grundot
most sem láthattam, mert ahhoz a portánál tovább kellett volna jutnom, vagy az
ajtón, vagy a falakon át, de mind a kettő leküzdhetetlen akadályként tornyosult
elém, így maradt nekem pár felvétel az iskoláról, talán majd legközelebb. A Péchy Mihály Szakközépiskola
bitumenes grundjáról már több emlékem van, hiszen gyakran a forgalmas Piac utca
helyett a suli mellett sétáltunk le a belvárosból a Nagyállomás irányába. Láttuk
is gyakran focizni kint a építőipari szakmunkás tanoncokat, de akkor még sok
figyelmet nem szenteltem a hasonló pályákra, így felvételem sincs abból az
időből. Pedig ez nem csak egy sima grund, ugyanis a sportcsarnok oldalából a
játéktérre fut egy háromsoros beton lépcsősor a pálya egész hosszában, így itt
bizony kérem még lelátó is kapcsolható a sportpályához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése