Pár évvel ezelőtt két olyan város
jutott fel a női kézilabda NBI-be, ahol már volt korábban első osztályú gárda,
de valami oknál fogva soha nem tudtak komolyabban megragadni a legjobbak
között, azaz nekem se sok esélyem volt eljutni az itteni sportcsarnokokba,
főleg, hogy 1-1 szezont leszámítva a labdarúgó csapataik sem szerepeltek a
magyar elitben. Eger és Szeged a két említett város, most innen következik két
sportcsarnok, ahol 2013-ban és 2014-ben fellépett a Debreceni Vasutas.Az Leányka utcai, vagy más néven
Eszterházy Sportcsarnok egy kisebb létesítmény Dobó városában, ahol a helyi
főiskolás csapatok szerepelnek, és az EKFSC Eger csapata itt fogadta a DVSC
csapatát 2013-ban, mind az alapszakasz, mind a rájátszás alatt. Szerencsére mind
a két meccsen szépszámú piros-fehér drukker érkezett a meccsre, így a
hangulatra sem lehetett panasz. A hazai oldalon nem volt ilyen nagy a
szervezettség, így akik kilátogattak többnyire csak csendben nézték a
találkozót. Szegeden a Városi, vagy más néven
az Újszegedi Sportcsarnokban fogadta a Szegedi KKSE a hajdúsági egyletet, és a
hangulatra itt sem lehetett panasz, mert tucatnyi Lokista itt is tiszteletét
tette, sőt, a hazaiak egy része éppen akkor kijárt a női csapat meccsire is,
így láthatóak voltak ugyan, de ezen kívül nem tettek sokat hozzá a csarnok
hangulatához. Sajnos 1-1 szezon után mind az egri egyetemisták, mind a szegedi
lányok kiestek a legjobbak közül, így azóta nem járt arra a debreceni alakulat,
így én sem. A képekért köszönet Stolinak és az Ultras Debrecen tagjainak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése