2018. április 2., hétfő

DEAC Stadion 2016

2014-ben jártam utoljára az Egyetemi Sporttelepen, de az akkori felújítási és fejlesztési munkák miatt már tudtam, hamarosan visszatérek megörökíteni, hogy mit sikerült elérni a DEAC stadionnál és a többi sportpályánál. Egy év kihagyással, 2016-ban tértem vissza és amit láttam és kaptam az elégedettséggel töltött el. Végre visszakapta az Egyetemi Sporttelep azt a fényt, amire hivatott, már majdnem 100 esztendeje. A stadion teljes pompájában állt, központjában a felújított muzeális tribünnel, amely az utolsó Debrecenben. A futópálya teljesen fel lett újítva, mint ahogy a kerítések, korlátok, falak, mind-mind új festést  vagy cserét kaptak. A hosszanti lelátót is újrahúzták és szerencsére fekete-fehérben pompáznak a támla nélküli székek, ráadásul úgy csinálták meg, hogy a stadion felé 4, míg a műfüves pálya felé 2 sort alakítottak ki, ezzel növelve nem csak a stadion, de a műfüves sportpálya befogadóképességét is. Ez egy remek húzás volt, mint az is, hogy mindent felújítottak a sporttelepen, kivéve a salakos kispályát, oda egy új sportcsarnok került.

Debrecen - DEAC Stadion
 

hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése